2014. június 22., vasárnap

1.fejezet

Élvezet reggeltől estig szórólapokat osztogatni az embereknek a tűzőnapon.
-Angel min gondolkodsz már megint?-kérdezte kómásan Amanda.
-Hmm? Micsoda?-kérdeztem vissza egy kis fáziskéséssel.
-Semmi.-legyintett egyet, majd folytatta.-Már "csak" 3 óra és mára végzünk.
-Ühümm.-válaszoltam, miközben kicsit sem érdekelt a dolog.
Előkaptam a telefonomat, majd megnéztem rajta az időt. 
18:02 és én még mindig megsülök. Napszúrást fogok kapni. Ez az! 
Az idő lassan kezdett hűvössé válni, ami elég hirtelen jött és az emberek öltözéke nem igazán volt az időhöz kedvező, ezért egyre kevesebben merészkedtek ki az utcára.
Furcsa így látni ezt a várost.
Teltek-múltak a percek, mire végeztünk a munkával. Lassacskán elindultunk hazafele. Az utakat csak a lámpa pislogó fénye világította meg, ami elég rémisztő, de vonzó volt számomra.
-Nyitva van a kávézó?-szólalt meg hirtelen Amanda.
-Igen. Még fél órát.-válaszoltam miután ránéztem a telefonom órájára.
Se több, se kevesebb egyszerre fordultunk be a sarkon a kávézó fele. Gyors léptekkel sétáltunk, mintha csak valami elől menekültünk volna, de mögöttünk egy lélek sem volt. A kávézóba érve rendeltünk 1-1 capuccino-t, még éppen csak a zárás előtt. Megkaptuk a rendelésünket és elindultunk utunkra. Amanda két utcányira lakott tőlem, így napi szinten találkoztunk egymással. Mivel nyár volt így suliba sem kellett járnunk, csak nyári melót vállaltunk, hogy elmehessünk, majd együtt ide-oda. Nekem a szüleim elutaztak a nyárra, így egyedül voltam otthon a macskámmal. Elég különleges macska mit ne mondjak. A szőre fekete színben pompázik, az egyik szeme sárga a másik pedig tenger kék.


Alig várom, hogy hazaérjek és újra láthassam az én kis 'szerelmemet'. Észre se vettem, hogy mennyire elrepült az idő és egy szempillantás alatt ott is voltunk Amanda házának ajtaja előtt.
-Akkor holnap reggel átmegyek. Beugorjak előtte reggel egy fekete kávéért?-kérdezte kedvesen.
-Igen, légyszíves.-válaszoltam a kérdésére.
Elköszöntünk egymástól, majd én is elindultam hazafele. Öt perc séta után, már a ház ajtaján belül találtam magamat.
-Merre vagy Árny. Kiscicám, gyere elő.-hívogattam a macskám.
Egyszer csak a semmiből előlépett, majd oda jött és hozzám dörgölőzött. Megsimogattam és a fürdőszoba fele vettem az irányt. Gyorsan letusoltam, majd felvettem a kedvenc pizsamámat és lefeküdtem a kanapéra. Beraktam egy horror filmet, majd magam mellé hívtam Árnyt és betakaróztam. Elkezdődött a film és éreztem, hogy egy kis idő után lecsukódik a szemem, majd álomba merültem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése